egy árny nyomában

rájöttem, hogy a szeretet nem csak öncélú,nem csak adni akaró,nem csak a legcsodálatosabb emberi érzések egyike,hanem egy létező dolog.egy erő.amely sosem alszik ki,és sosem megy veszendőbe.mindíg csodálatos dolgokat szül...

a legnagyobb isteni ajándék a szeretetet elfogadni....

és ha sikerül éreznünk azt a sugallatot,szikrát,mely a szívünkben születik,akkor már el tudjuk fogadni,hogy a szeretet mindent legyőz,mindent eltűr,s magányában is képes lámpát gyújtani a lelkünkben...

ha megismerjük magunkat,a körülmények változó viharában...a korlátokon túlra tekintve,az élet oltalmazó nagyságában,rengetegében egyesülnünk kell azzal az önmagunkkal,aki megbújva örül a pillanatoknak a belső feszültségeinkből táplálkozó álarcunk mögül,mely álarc mögül nehéz megpillantanunk a szabadság, ösztönös természet,Isten,az élet mindenhatóságának örömét...

ismejük meg önmagunkat...ismerjük vágyainkat,gondolatainkat,tehetségünket...legyünk szerelmesek......az egész világba legyünk szerelmesek...a nyíló virágra...a méhecskére,aki körülötte döngicsél...a pókra aki az udvaron szövi hálóját...az esőre,mely ajándék a földnek,s minden élőlénynek...a meleg órákra,mikor a Nap minden szeretetével varázsolja át a Földet...a hűvös szellőre,mely ilyenkor megsimogatja arcunkat, s oltalmazón frissíti fel a lelkünket...

legyünk boldogok,hogy részesei vagyunk a "világléleknek"...hogy létezünk,hogy van tudatunk,hogy van akaratunk és vannak álmaink...hogy minden nap egy ajándék,amikor új távlatok nyílhatnak meg,amikor találkozunk egymással,amikor beszélhetünk,érezhetünk,aludhatunk,érezhetünk...ajándék,Istenem,drága ajándék ez...

élnünk kell vele,s akkor olyan világot alkolhatunk,amilyet megálmodunk magunkban... 

nos hát...kitisztult fejjel újra itt.meleg van, pedig itt az óceáni éghajlat miatt nem szokott ilyen hőség lenni.rátelepszik gondolataimra.

most néhány szót magamról fogok írni,hogy érthetőbb legyen a történet...fiatal magyar legény vagyok...egyszerű szülőkkel,akiktől egy életre elegendő szeretet és gondoskodás jutott drága Öcsémnek és nekem.bár mindenkinek ilyen szülei lennének...nem lenne háború a földön...vidéken nőttünk fel,ennek minden előnyével...szabad levegő,erdők,mezők,patakok ölében ismertem meg a természetet. a szél zúgását,az eső hűsítő cseppjeit.már gyermekkoromban azzal nyaggattak,hogy milyen okos gyerek vagyok...s ahogy ez lenni szokott,ahogy egyre több lett a tudásom,kezdtem ezt el is hinni magamról.a legjobb korban,10 évesen költöztünk be a legközelebbi nagyvárosba,hogy hová,azt most még hagyjuk...itt minden úgy folytatódott,ahogy abba maradt...tanulás,foci,iskola,család,barátok,st stb...ahogy az ideális gyermekkor tartani szokott.aztán ahogy a világ rendje megköveteli,új kihívások,új közösségek,új élet születik a serdülőkor bőven táplált idealizmusának talaján...

bekerültem az egyik legjobb gimibe,történelmet tanulhattam...ez érdekelt mindíg...már ekkor tudtam,hogy mindent meg akarok ismerni a világból amit lehet,hiszen csak így tudok segíteni az embereknek.azoknak az embereknek,akik számomra a világot jelentik.és minden embernek.már kisgyermekként nagy feladatokat akartam végrehajtani.születő utópiáim mind mind egy élhetőbb,szebb,békésebb,igazságosabb közösség körül rajzolódtak...és ma is hiszek ebben a küldetésben...

csupán annyi változott,hogy az elmúlt 10 évben láttam sokmindent...nagyon sok mindent,ami miatt keményebb szívvel,magányosan,rengeteg hazugság és szélhámosság után,már kicsit sem magamért teszem amit teszek...én már eljátszottam hitelességemet...de a gondolataim,és a rengeteg tapasztalatból,előadásból,könyvből,utazásból fakadó szintézisem...no annak kell legyen hitele...hisz ezt a küldetést örököltem az univerzum végtelen akaratából...s rá kellett jönnöm,hogy nem véletlenül taszítottam magam eme magányos útra...erről az útról fog szólni ez a blog...az edig megtett útról,mely bokáig süllyeszt a mocsokba,de arannyal van kikövezve...s arról az útról,melyet még meg fogok tenni...

a történetet 10 évvel ezelőttig vezetjük vissza...középiskola,legelső óra...bemutatkozás...

-sziasztok,üdv tanár úrnak...xynak hívnak,és egyszer én leszek Magyarország miniszterelnöke...

mit mondjak...jó késő van már megint.érrdekes nap volt ez a mai.egész nap egyedül voltam...gondolkodtam...ahogy az utóbbi hetekben szokásom volt.mindegy,ezt hagyjuk is.az ember a 24. születésnapján...általában hasonlót cselekszik...ünnepel...nem azt szokta csinálni amit ma én csináltam.a magány megtanítja az embert tűrni.megtanítja üressé változni..?hmmm...aztán este mégis felköszöntött a kis családom...nagyon szeretem Őket.Ők szeretnek engem igazán...feltétel nélkül...eddig is tudtam,de ha másra nem,hát ezt a feltétlen,odaadó szeretetet ,na ezt megérezhetem most.azt hiszem nincs ennél szebb a világon.valami ilyesmi lehet a szerelem és a barátság is.az igaziak.remélem ezeket is megtapasztalhatom majd.mindent a maga idejében...amikor látod a távolban azt a tájat,azt a képet...az élet illata végigárad tetstedben az emlékezet nektárából csepegtetve,s áthatja a kristálytiszta lelkedet,mely mint a forrás vize csörgedez az ember által beszennyezett szűk sziklaormok lágy szigetén...ahol már nem látod a rád veszedelmet hozó lényeket...a valóság tengere morajlik,s elsodor,...elsodor ha lábad alól kicsúszik a talaj...

ilyeneket írok néha a naplómba...no?? ez van,gondolom,s talán legbelül tudom,hogy mi jó, s mi rossz....ismerem a célt...az eszközt,a módot...de nincs kész a mű...s lehet nem is lesz...

no?!meg ilyeneket is írok néha...

persze én választottam...s nem tudom...lehet így döntenék ha mégegyszer tehetném...bár ha ezt az elejétől átgondolom,butaságnak tetszik...s már azt nem tudom hol változtatnék?!nem is tudom...persze más emberek,kultúrák,szokások,nyelvek megismerése csodálatos dolog,s ez a mód...megismerni...de mint tudjuk,mindennek ára van.s ahol bezárul egy ajtó...ott nyílik egy ablak...oly rövid, s néha hosszú is e kicsiny élet,mely nekünk adatott.ki kell használni,mert az álmainkat talán nem veheti el senki...az még a mienk!

volt egy nyár az életemben...semmihez sem fogható,igazi vágy,megégette a lelkemet,s a hegek nem akarnak gyógyulni...nem akarnak.nem is baj.az emlékezés ködfátyolának sejtelmes valója mögött a jelen képzelgő rémei vágnak utat utat a valóság szűk peremén...a magány mindent tűrő pajzsa megóv a támadásoktól...hisszük,...de az igazi baj belülről rág,s ha nem csillapítod felfal...ennie kell...enie,s a képzelet,  a valóság,.    mindent felfal,ha ha nem uralkodsz rajta,mindent felfal.

ami a mai termést illeti nulla,azaz 0 euro.van ilyen.ami a nagyobb baj,az a sör és fű mennyisége amit elfogyasztani sikerült.keresni kellen a kapcsolatot,az embereket,az érzéseket...de megvan mind az emlékezet nyűgös és érzelgős képzelt világában.mind megvan...s bár csalogató,csábos végtelen árnyékként kísérő vágy a jövő,a relytéj,az út,mely ismert s nem ismert...mely az enyém.............nem is tudom,inkább most bontok egy sört...elszívok egy cigit...valami nyugtató zene kellene...andi jár eszemben,kellemes,..szerelemes....hmmm..nem is tudom......a köd,mögé elbújok....halk sóhaj,úgyis .....úgyis szabad vagyok.......

amikor az ember egyedül marad,úgy igazán egyedül,akkor van ideje és alkalma önvizsgálatot tartani.sajnos,amikor ennek eljön az ideje,akkor már minden bizonnyal okkal történnek a dolgok.a búcsúzás nehéz.nagyon nehéz.de vajon nem elbúcsúzni,könnyebb?

van időm gondolkodni az elmúlt idők édes mámoros képein...olykor pici hegként felszakadnak, gyönyörteljes fájdalom ez,múló pillanat,amit a nap sugaraival égetett szívembe,az eső csodaként hűtötte le, s formálta a az a megfoghatatlan belső én,az akarat,s a végtelen idő hatalma...

de hiába a gondolat,hiába a vizsgáló s újító szándék,ha a tett egy barázdába vetett mag,melynek gyökere a föld alá von.......amikor az ember nem azt cselekszi ami jó,amit kellene.amiről tudja hogy nem kellene.s mégis.mindennek megvan az oka.mindenesetre mindíg megfizetjük az árát.minden tettünk újabbat generál,minden tettünk a múltra reagál,s az emberi cselekvések kusza hálója még csak most kezd körvonalazódni az éterben...

amikor az ember kikerül az életbe...anem,nem abba az életbe amikor megkap mindent,ki van nyalva a segge,körülrajongják valamiért,többnyire a pénzért...illetve az ezzel járó hatalomért,kényelemért...mert ha jobban belegondolunk mindíg is ez lehetett a mozagatórugó.a hús az asztalon..erő a botban,fegyverben...akarat mások felett...élvezet elsődlegesen.sok csapda rejtőzik azon az úton,melyet a sors,isten,a véletlen,a természeti erők kiegyensúkyozása,a fizika törvényinek megtestesülése...pfffff.nevet adunk Neki,ez a lényeg...gondolkodunk Róla...vizsgáljuk a múltat,a szépet...az egészbe zárt verset,színművet s operettet...a múlt s az emlékezet nem rejtezhet,mert a jelen...a jelen,mely a múlt ....kicsiny foszlányok az emlékezet végtelen tengerének peremén...amit teszünk,csattanva a lágy szirteken...szilaj hullámokat vet a tengeren,ring-ring csak képzetünk minden távolába merülő óriás árnyként...csak nézem a távolból...néha köd borítja,néha vihar dúlja, s a napfény erejével ismét élet járja...élet járja...

csak sajnos most,hogy kinézek az ablakon...a távoli keleti szellelő édes gesztenye illatát sodorja magával...suttog is valamit...túl messze vagy...érzed...súgja...túl...nem a nap süt be távoli szobám bús ablakán...hanem a hold fél homálya lengedez a sós hajnali köd párájában...

a zene véget ért...alvásra ....igen azt hiszem sikerült...

hugyozok...számban egy joint...közben hatalmasat

fingok, nyilván a babtól és a sörtől.jó büdös

is.mégis oly üdítő ebben a posványban melybe lelkem

ragadott......hagymás babot ettem.meg sört

vedelek.reggel 6 óra van...nem,nem aludtam,hagyjál már....azon gondolkodtam fingás

közben hogy le kéne hajintani azt a kurva jdzót a

picsába amíg hugyozok.mert különben még

kihalásznám...á....a szart...a picsába az

egésszel,....elszívom a cigit....máté

péterrel,Andival....