amikor az ember kikerül az életbe...anem,nem abba az életbe amikor megkap mindent,ki van nyalva a segge,körülrajongják valamiért,többnyire a pénzért...illetve az ezzel járó hatalomért,kényelemért...mert ha jobban belegondolunk mindíg is ez lehetett a mozagatórugó.a hús az asztalon..erő a botban,fegyverben...akarat mások felett...élvezet elsődlegesen.sok csapda rejtőzik azon az úton,melyet a sors,isten,a véletlen,a természeti erők kiegyensúkyozása,a fizika törvényinek megtestesülése...pfffff.nevet adunk Neki,ez a lényeg...gondolkodunk Róla...vizsgáljuk a múltat,a szépet...az egészbe zárt verset,színművet s operettet...a múlt s az emlékezet nem rejtezhet,mert a jelen...a jelen,mely a múlt ....kicsiny foszlányok az emlékezet végtelen tengerének peremén...amit teszünk,csattanva a lágy szirteken...szilaj hullámokat vet a tengeren,ring-ring csak képzetünk minden távolába merülő óriás árnyként...csak nézem a távolból...néha köd borítja,néha vihar dúlja, s a napfény erejével ismét élet járja...élet járja...
csak sajnos most,hogy kinézek az ablakon...a távoli keleti szellelő édes gesztenye illatát sodorja magával...suttog is valamit...túl messze vagy...érzed...súgja...túl...nem a nap süt be távoli szobám bús ablakán...hanem a hold fél homálya lengedez a sós hajnali köd párájában...
a zene véget ért...alvásra ....igen azt hiszem sikerült...
