mit mondjak...jó késő van már megint.érrdekes nap volt ez a mai.egész nap egyedül voltam...gondolkodtam...ahogy az utóbbi hetekben szokásom volt.mindegy,ezt hagyjuk is.az ember a 24. születésnapján...általában hasonlót cselekszik...ünnepel...nem azt szokta csinálni amit ma én csináltam.a magány megtanítja az embert tűrni.megtanítja üressé változni..?hmmm...aztán este mégis felköszöntött a kis családom...nagyon szeretem Őket.Ők szeretnek engem igazán...feltétel nélkül...eddig is tudtam,de ha másra nem,hát ezt a feltétlen,odaadó szeretetet ,na ezt megérezhetem most.azt hiszem nincs ennél szebb a világon.valami ilyesmi lehet a szerelem és a barátság is.az igaziak.remélem ezeket is megtapasztalhatom majd.mindent a maga idejében...amikor látod a távolban azt a tájat,azt a képet...az élet illata végigárad tetstedben az emlékezet nektárából csepegtetve,s áthatja a kristálytiszta lelkedet,mely mint a forrás vize csörgedez az ember által beszennyezett szűk sziklaormok lágy szigetén...ahol már nem látod a rád veszedelmet hozó lényeket...a valóság tengere morajlik,s elsodor,...elsodor ha lábad alól kicsúszik a talaj...

ilyeneket írok néha a naplómba...no?? ez van,gondolom,s talán legbelül tudom,hogy mi jó, s mi rossz....ismerem a célt...az eszközt,a módot...de nincs kész a mű...s lehet nem is lesz...

no?!meg ilyeneket is írok néha...

persze én választottam...s nem tudom...lehet így döntenék ha mégegyszer tehetném...bár ha ezt az elejétől átgondolom,butaságnak tetszik...s már azt nem tudom hol változtatnék?!nem is tudom...persze más emberek,kultúrák,szokások,nyelvek megismerése csodálatos dolog,s ez a mód...megismerni...de mint tudjuk,mindennek ára van.s ahol bezárul egy ajtó...ott nyílik egy ablak...oly rövid, s néha hosszú is e kicsiny élet,mely nekünk adatott.ki kell használni,mert az álmainkat talán nem veheti el senki...az még a mienk!